Csalók élnek vissza a FŐTÁV nevével

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Csalók élnek vissza a FŐTÁV nevével

Az utóbbi időben Budapesten több lakossági bejelentés érkezett a FŐTÁV Zrt. telefonos ügyfélszolgálatára, mely szerint csalók – magukat a budapesti távhőszolgáltató munkatársának kiadva – megpróbáltak bejutni a fogyasztókhoz, például arra hivatkozva, hogy légtelenítenék a meleg vizes rendszert.
Az ilyen csalások elkerülése érdekében a FŐTÁV Zrt. felhívja a lakosság figyelmét, hogy szakemberei minden esetben olyan munkaruhát viselnek, amelyen jól látható a társaság emblémája, illetve arcképes kártyával is tudják igazolni magukat.
Fontos kiemelni, hogy a FŐTÁV-nak nincs egyetlen olyan szolgáltatása sem, amelyért szakemberei a helyszínen készpénzt kérnének. 
A budapesti távhőszolgáltató kéri a lakosságot, hogy amennyiben valaki a társaságra hivatkozva kínál szolgáltatást, azt a fentieket figyelembe véve és mérlegelve fogadja csak el, mert az ilyen esetek semmilyen módon nem köthetőek a FŐTÁV Zrt.-hez. A FŐTÁV Zrt. azt ajánlja az ügyfeleknek, hogy az ilyen esetekben mindenképpen tájékozódjanak a telefonos ügyfélszolgálaton. 

Budapest, 2019.09.30. 


FŐTÁV Zrt.